2012. szeptember 28.

ősz

Forró teát kortyolgatok (mangós-barackos) és eszembe jutott, hogy mennyire hiányoznak az otthoni teáim. Mézeskalács-ízű, fűszeres, mindenféle. Na itt ilyenek nincsenek, de talán bio-boltban láttam fűszeres teát. Ergo beköszöntött az ősz. 

Megvettem tegnap a repjegyeket, mert minden nap felment 10€-val, úgyhogy úgy döntöttem nem várhatok tovább, így is gecidrága volt. És nem fapadossal megyek ám és csak 5 és fél óra lesz az út.

Az utóbbi napokban kezdtem el érezni azt, hogy igen, van annak realitása, hogy januárban elkezdjek orvosként dolgozni. Persze előttem áll még a nyelvi vizsga illetve a másik vizsga a szakorvosképzéshez, de kezd realizálódni az egész. Ma már arra vetemedtem, hogy lakásokat nézegettem Algarve-ban. Igen, mert mindenképpen költözünk az első évre. Remélem mind a ketten kapunk állást Faro-ban vagy Portimão-ban. Ha nem, akkor fogalmam sincs, hogy mi lesz. Én jó eséllyel maradok Algarve-ban, de Filipe lehet csak északabbra kap helyet, mondjuk Évora-ban. Ami sajnos 230 km távolságot jelent. Tehát hétvégi szerelmesek lehetünk maximum vagy megpróbálok fellebbezni és akkor én is elmegyek az isten háta mögé. Rengeteg variáció van. 

Olyasmin is szoktam gondolkodni, hogy majd lesz fűszerkertem, virágoskertem és hogy majd eljárok borkurzusra és sportolni valahová. Vagy veszek egy biciklit és majd azzal járok dolgozni. Meg hogy sikerül megcsípnem egy olyan lakást, amihez van közös medence, mint a Melroce Place-ben.

Vettem ma egy könyvet. Eredetileg kínai orvosoknak íródott, akik Makaóban dolgoztak és portugálul kellett kommunikálniuk a betegekkel, hiszen Makaóban is a portugál a hivatalos nyelv. Egy olyan nyelvkönyvet kell elképzelni, amiben minden példamondat betegségekhez köthető. Nagyon szórakoztató. Bele szoktam néha gondolni, hogy milyen sok-sok országba mehetnék és milyen sok-sok emberrel beszélgethetnék így, hogy úgy-ahogy megtanultam portugálul. Nagyon jó érzés.




2012. szeptember 23.

esőnap

Arra ébredtem, hogy zuhog az eső és a szél csapkodja a zsalut. Forgolódtam még az ágyban és amikor kinyitottam a szemem, akkor besütött a nap a zsalu résein. A felhők egész nap rohannak az égen, hol kisüt a nap és felszárad minden, hol pedig olyan hirtelen esik le az eső, hogy megáll a víz a teraszon. Most éppen esik. Aggódom a paradicsomomért. Szegény egész nap ázik-fázik. A lasange meg sül a sütőben. Ez például egy olyan recept, amit Filipe-től tanultam. Kaliforniai paprika nélkül már nem is szeretem. Már sosem készít nekem lasange-t. Azt mondja az enyém finomabb. Amikor szeretne kibújni a teendők alól, akkor somolyogva azt szokta mondani, hogy: - De te sokkal ügyesebben csinálod ezt.

Tegnap egész nap csak döglöttem, mert pénteken kimentünk Piolho-ra Jen-ékkel. Az egész estét végigveszekedtük Filipe-vel és ezután találkoztunk a többiekkel. Okos dolog volt. Inni pedig régen sem tudtam és most sem tudok. Vállalhatatlan dolgokat csinálok. Például tettem egy megjegyzést a többiek előtt, amin Filipe kiakadt és elkezdte mesélni az aznapi vitánkat...igen, ott mindenkinek. Én pedig megérintettem Jen karját, hogy menjünk, felálltam és kimentem a hely elé. A többiek pedig jöttek utánam pár perc múlva, én pedig kint remegtem a dühtől és kapaszkodtam a poharamba. Jen barátja, Josh megpróbálta viccel elütni az egész hülye helyzetet és sikerült is neki. Ők leléptek hamar, érthető módon. Én sem vágytam a saját társaságomra ott és akkor.

Maradtunk Ana Ritával és Eduardo-val. Én pedig egy fél balde után (majdnem 1 literes rum&coke) úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy elmondjam Eduardo-nak, hogy felelőtlenül viselkedik, hogy az epilepszia gyógyszerére ráiszik és hogy használja ezeket a legális drogokat, amiknek a molekulaszerkezetét változtatgatják és csak ezért legálisak egy darabig. Ekkor megszólalt Ana Rita, aki ezer éves barátja, hogy: - Mi van? Nem is tudtam, hogy epilepsziás vagy. - Én pedig majdnem elsüllyedtem ott helyben és arra gondoltam, hogy milyen orvos ember vagyok én?! Elmentünk csocsózni a 77-be és olyan kellemes melegség öntött el, mert eszembe jutott, amikor otthon a barátaimmal jártunk iszogatni és hogy rengeteget csocsóztunk. Ennek ellenére mai napig pocsékul játszom.

Filipe-vel nem balhéztunk hazafelé sem. Másnap pedig arra ébredtem, hogy kedvesen puszilgatja a vállamat. Azóta sem beszéltünk az egészről. Tegnap nagyon jó barátnő voltam egész nap és amikor lefeküdtünk aludni, akkor azt mondta nekem a sötétben, hogy ma nagyon szeretett engem. Azt hiszem kezdi megszokni és megérteni ezeket a hülye kirohanásaimat. Folyamatosan hullámoznia kell mindennek, különben elkezdek unatkozni. Ha minden nagyon nyugodt és nagyon jó, akkor elkezdem megpiszkálni az egészet. Provokálok, veszekszem és végül lesz egy csúcspontja az egésznek, mint ez a péntek este is. Ami után pedig jöhet megint a béke. Nagyon jó lenne befejezni ezt.

2012. szeptember 18.

hot-dog

Elmajszoltam két hot-dogot IKEA mustárral és szalmaszál krumplival, utána pedig - ahogy azt illik - egyenként végignyalogattam az ujjaimat. Sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer ekkora örömet fog okozni...az IKEA mustár és legfőképpen az ujjnyalogatás. Filipe előtt ilyesmit nem lehet csinálni, mert szerinte borzasztó neveletlen és gusztustalan dolog. Szóval ez az én egyik titkos bűnbeesésem, az ujjnyalogatás.

Délután találkoztam Jen-nel, és már megint nem ettünk tripla-csokis-muffint, mert már hetek óta nincsen a kávézóban. Helyette ittam kávét és azóta is pörgök, mint a ringlispil. A fodrász brazil néni ma tízszer visszakérdezett, amikor mondtam a nevemet...Marina, Marinda, Marlena, Martina? Jen meg intett, hogy hagyjad. Felállt egy hölgy, hogy ő majd segít és leírja a nevem...és leírta, hogy Marlinda. Mondtam, hogy tökéletes, jó lesz. Voltam gyógyszertárban is és amikor hazaértem akkor vettem észre, hogy azt írta a blokkra a gyógyszerész fiúcska, hogy Marinda. Azt hiszem, hogy el kell kezdenem portugálosan kiejteni a nevemet, de valahogy sehogy sem jön a nyelvemre az, hogy Mölinda.