hopp

Lement a vizsga. Volt ünneplés is, aminek az volt a következménye, hogy tegnap egész nap ágyban voltam. Filipe jófej volt és hozott egy kosár KFC-t, szóval azt ettük kólával, hogy nôjön tovább a tokánk. Jövô héttôl elkezdek itthon tornázgatni. Januártól pedig belecsapok a levesbe és keresek egy edzôtermet.

Vége a napi rutinnak, hogy reggel az ágyban azon vitatkozunk, hogy ma éppen ki a soros a kávéfôzésben és ki aludhat még tíz percet. Nem kell már tanulni. Vagyis nekem portugáloznom kell sokat, ugyanis az utóbbi idôben kicsit elhanyagoltam és mindjárt itt a január. Most pedig van egy hetem bedobozolni a lakást a költözéshez, megvenni a karácsonyi ajándékokat és találkozni mindenkivel. Elkezdtük kiválogatni Filipe ruháit. Ha jól számolom ez már a harmadik alkalom. Mindig szûkül a kör, de még így is háromszor annyi cucca van, mint nekem. A legelsô válogatás iszonyú nehezen ment, mindenre azt mondta, hogy ez kell és még jó lesz valamire. Azóta már simábban mennek a dolgok. Bedobozoltam ma a nyári ruháimat, de még bôven van mit pakolni.

Mostam szônyegeket is és kiteregettem az erkélyre, mert fújt a szél és majd hamar megszárad. A szél konkrétan annyira fújt, hogy kinéztem a teraszra és hopp egy szônyeg eltûnt. A negyediken lakunk, de szerencsére senkit sem csapott agyon és szélvédôt sem tört be. Viszont amikor lenéztem éppen egy spániel szagolgatta önfeledten, szóval izgultam, hogy lesz pisi vagy nem lesz pisi. Végül a gazdinak sikerült elrángatnia a kutyust, mi pedig összeszedtük a szônyeget.

Este megyünk születésnapi vacsorára. Iszonyú kedvetlen vagyok mindenhez. Fel kellene ráznom magam. És türelmet is vennem kéne valahol, mert mostanában az is elfogyott.

születésnapomra

Tegnap 28 éves lettem és azt is megtudtam, hogy Torgyán Józseffel egy napon születtem. Micsoda meglepetés! Egész nap vilagvége hangulatom volt. Nem szeretem a születésnapomat. Másokét szeretem, de az enyémtôl kiráz a hideg. Szegény Filipe mindent megpróbált, de én egész nap mufurckodtam. 

Este elmentünk a Tea Point-ba vacsorázni, ami felüdülés volt. Spárgakrémlevest ettem elôételnek, a fôétel pedig setréspofa(?) volt fügés gesztenyepürével. Vicces volt, ahogy a pincérfiú hörcsögfejet öltött és úgy mutatta be, hogy melyik húsról van szó. Nagyon ízlett, eddig setrésfejet csak kocsonyában ettem, de ez egész máshogy volt elkészítve és finom, szaftos hús volt. A püré pedig, nyami. Filipe spárgás rizottót evett. Az övé is finom volt, de az enyém joban ízlett neki is. Desszertnek pedig pisztácia fagyi volt karamellizált banánnal. Jót ettünk, na. 

Szülinapomra pedig megkaptam a kis szerelmemet, ôt.

kísértetek

A londoni francia ex-szerelmemmel álmodtam. Rossz hangulatú álom volt. Fura dolgok ezek az álmok. Londonban például egyetlen egyszer sem álmodtam. Annyira fáradt voltam mindig, hogy csak beestem az ágyban. Örültem is neki, mert az egyetemi éveim alatt csak egyetlen álmom volt. Visszatérô, nyomasztó álom. Amikor leállamvizsgáztam egy csapásra eltûnt. Tudtam én mindig, hogy szorongásban éltem ezek alatt az évek alatt, de akkor tudatosult bennem, hogy valójában mennyire nyomasztott az egyetem.

Szóval visszatérve a franciára. Nagy fellángolás volt. Nem mai történet, jó három éves. Volt, hogy ô ment hozzám Budapestre, volt hogy én mentem Londonba. Nagyon intenzív találkozások voltak ezek, mind a ketten el voltunk varázsolva. Bár én mindenképpen jobban, mint ô. Idén nyáron többször is azt hittem, hogy ôt látom. Aztán nyár végén az történt, hogy álltam a Ponte de D. Luiz Gaia-i oldalán az Anyukámmal és nézelôdtünk. Én peddig megláttam a franciát a hídon. Nem voltam biztos benne, hogy ô az, de amikor megláttam a barátnôjét, már semmi  kétségem sem volt. Megláttuk egymást, odajött, megölelt és beszélgettünk egy kicsit. Mind a ketten nagyon ledöbbentünk. Azt kérdezte mit keresek itt. Mondtam, hogy itt élek. Ô nyaralni jött Portugáliába, Portóba pedig csak egy(!) napra. Beszélgettem kicsit a barátnôjével, kedves lány, de láttam a szemében, hogy tudja volt valami közöm a barátjához. Egyébként a legutolsó találkozásunkkor már elkezdôdött valami közöttük, ebben egészen biztos vagyok. Adtam puszit mind a kettôjüknek, a francia szomorkodott, hogy milyen kár, hogy nem érek rá találkozni velük este, mert az Anyukámmal turistáskodom.

Amikor hazaértünk, Filipe a nagy fülhallgatóval a fején ült a gép elôtt és éppen kockáskodott valamit. Elmosolyodtam, megöleltem és én voltam a legboldogabb barátnô a világon.

tanulás-nyafogás

Szalad a lakás. A tanulás miatt az utóbbi idôben kicsit elhanyagoltam a dolgokat, így ma úgy döntöttem, hogy kihasználom a napsütést és azt hogy fúj a szél és ágynemût mosok. Arra viszont nem számítottam, hogy a szomszédos kisgazdaságban éppen ma fognak égetni valamit és ha kilépek az erkélyre, akkor megcsap a füstszag. 

Na ez például borzasztó fura dolog nekem. Központi helyen élünk, az ország második legnagyobb kórháza öt percre van gyalog. Rengeteg egyetem van a környéken, sok-sok többemeletes ház, hotel és még sorolhatnám. Ennek ellenére a mi utcánknak az elején a sok újépítésû ház mellett, van egy darab régi épület, ahol baromfi udvar van, kukorékol a kakas és szôlôt is termesztenek. Ezt onnan tudom, hogy tavaly ôsszel must folyt az úton és egy öreg néni sepergette. De ez még mind semmi. Az erkélyünkrôl egy egész gazdálkodásra lehet rálátni. Nyáron kukoricát termesztettek (ahogy a nagyszüleim mondták, tengerit). A kukoricának itt idén arany éve volt, szerintem 2 és fél méteresre simán megnôtt. Amikor itt volt Anyukám, akkor mindig rácsodálkozott, hogy milyen csodaszépre megnôtt. A gazdaság mellett pedig egy stadion van, ahol minden hétvégén egész nap meccsek vannak. A stadion egy kb. harmadosztályban játszó focicsapaté, de persze világítas az van hozzá, mert az jár. Ilyenkor eszembe jut a Diósgyôr, ahol csak pár éve lett pénz arra, hogy felszereljék a lámpákat és este sosem volt meccs, mert sötét volt.

A gazdaság és a focipálya

Fura dolog ez a tanulás. Olyan, mintha megint vizsgaidôszak lenne. Valójában ebben nagyon otthon vagyok, hiszen 8 évig ezt csináltam. Igen, nekem 8 évig tartott a 6 éves egyetem, de ha nem így lett volna, akkor sosem éltem volna Londonban és ide sem jöttem volna el soha, maximum nyaralni. Annak ellenére, hogy ismerôs helyzetben vagyok most, már nagyon nehezen veszem rá magam a tanulásra. Bevallom ôszintén, hogy belefáradtam. Belefáradtam abba a rengeteg idegeskedésbe, rettegésbe, görcsölésbe, ami minden egyes vizsgámat megelôzött. Több, mint száz szóbeli vizsgám volt. Mindegyik elôtt hánytam reggel. De nem csak én. A többieknek a hasa ment és alig tudtak elindulni, mások pedig hánytak, mint én. De persze errôl sosem beszél senki. 

Arra egyébként büszke vagyok, hogy a hatodéves nagy szigorlataimra és az államvizsgára is odatettem magam és majdnem minden ötös lett. De én akkor, ott kiégtem tanulás szempontjából. Most olvasgatom a könyvet angolul, mivel a portugál fordítás csak 1-2 hónapja jelent meg. Nézegetem a teszteket portugálul és ettôl több nem megy. És hiába könnyû megérteni az orvosi nyelvet bármilyen nyelven, hiszen latin és angol az alapja, azért megjelenik a kérdôjel a fejem felett elég gyakran, hogy mi lesz ebbôl az egészbôl. Hiszen a vizsga portugálul van és három órás. Én pedig januárban kezdtem el tanulni a nyelvet. És hiába beszélek már mindenkivel csak portugálul és hiába sikerült a nyelvi vizsgám a kamarával, azért még közel sem vagyok biztos önmagamban. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy mi lesz januártól, ha betegekkel és kollégákkal fogok beszélni és majd nem értem. Jaj.

lazac

Ebédre készítettem lazacot citromos-zöldfûszeres krumplival. A lazac tökjó dolog. Eleinte mindig nagy lángon sütöttem vagy elektromos grillen grilleztem és sosem lett az igazi, mert kiszáradt. Beszéltem ma az egyik anyuka barátnômmel (gimnáziumi osztálytárs és már két kisfia van) és ô is ugyanezt mondta, hogy kiszárad. Na nekem nem szárad ki, amióta megtanultam Filipe anyukájától, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Só, fehérbors, ecet, olívaolaj és sok-sok fokhagyma (csendben jegyzem meg, hogy a már emlegetett összes portugál ízt tartalmazza). A titok pedig az, hogy alacsony lángon kell sütni.

Filipe két napja meg van bolondulva. Egyébként is sokat puszilgat meg ölelget és sokszor mondja, hogy szép vagyok, de az elmúlt két napban kis szeretetgombóc lett. Nagyon mókás.

Ma szinte semmit sem tanultam, mert ebéd közben elkezdett fájni a fejem és ez egész estig tartott. Kialudni sem tudtam és a gyógyszer sem segített. Már csak egy hét van a vizsgáig, de továbbra is az van, hogy jobban izgulok amiatt, hogy megyek haza és jaj milyen jó lesz. Írom a listákat, hogy kinek mit veszünk karácsonyra, ábrándozok Algarve-ról. Amikor éppen nem azon idegeskedem, hogy mi lesz ha nem kerülünk egy helyre.

Apropó ábrándozás. Pár napja jutott eszembe az eddigi egyetlen igazi tengerparti nyaralásom Olaszországban. Egy barátnômet látogattam meg 8 éve úristen. Vele még akkor ismerkedtem meg, amikor Írországba jártam középsuliba három hónapig. Pont éltem nagy szakítása után voltam, egy két éves kapcsolatomnak lett vége és meg akartam halni természetesen. Anyukám mai napig emlegeti, ha nem lett volna az az utazás, akkor nem tudja mi lett volna. Nem lett volna semmi, akkor is itt lennék. Szóval a barátnôm családja látott vendégül Velence mellett. Minden nap kimentünk a partra és életemben nem volt olyan szép színem, mint akkor. A családjának az egyik strandon volt egy kabinja, így mindenki ott gyûlt össze délutánonként. Cukik voltak, etettek velem görögdinnyét, hogy olyat még biztos nem ettem. Na akkor fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne valahol a tenger mellett élni és pont ugyanazt csinálni, mint ez az olasz család. Most pedig a legjobb úton haladok afelé, hogy januártól ez megvalósuljon.

rokonok

Filipe nagynénje és a barátja nálunk töltötték a hétvégét. Találkoztam már velük a szigeten is, de most beszélgettünk elôször  úgy igazán. Filipe szerint pont olyan unalmasak, mint a szülei, szerintem meg nem. Sokkal visszafogottabbak. Az szülei hiperaktívak és mindent mindenkinél jobban tudnak. Tia, a nagynéni például nem csak arról beszélt velem, hogy szerinte mit hogyan kéne fôznöm, mit hogyan kéne takarítanom, stb. Gyakorlatilag ilyenrôl szó sem esett. És tudom én, hogy Filipe anyukája sem kioktatásképpen mondja mindezt és értékeli a dolgokat, amiket csinálok. Csak éppen ô úgy gondolja, hogy minden úgy jó, ahogyan ô csinálja. És nehéz ám ezt mantrázni, amikor egész nap ilyen jó tanácsokat hallgatsz és mosolyogva mondogatod, hogy ühüm. De ez legyen a legnagyobb problémám, pláne hogy ôk egy szigeten élnek 3500 km-re, mi pedig a kontinensen.

Amikor megérkeztek Tia-ék, felhívták az unokákat és kiderült, hogy a cica megette a halacskákat az akváriumból. A 3 éves kicsilány pedig azt mondta, hogy: - Mama, ez a macska borzalmas! - Én egész eddig azt hittem ilyen csak a rajzfilmekben van. Egyébként ez a kislány volt az, aki úgy is barátkozott velem, hogy nem beszéltem még portugálul. Jött velem sétálni és kezet mosni. Én pedig beszéltem hozzá angolul. Bár az én unokaöcséimet sem zavarja, hogy Filipe nem beszél magyarul. Szeretik nagyon. Én pedig azt szeretem nagyon, hogy itt az egész pici gyerekek is visszamosolyognak és integetnek. Évek óta figyelem ezt és mosolygok a gyerekekre. Magyarországon tízbôl egy mosolyog vissza. Itt az összes és nem csak egy fintort látsz, hanem fülig ér a szájuk. Na ezen azért érdemes lenne elgondolkodni. Én nagyon szomorú vagyok,ha erre gondolok.

Kaptunk egyébként mindenféle ajándékot a szigetrôl. Házi kenyeret, (ami pont olyan, mint az otthoni kovászos kenyér), bolos lêvedos-t (igazi São Miguel-i specialitás; édeskés, korong alakú kenyérke), torresmo-t (úgy tudom legjobban leírni, hogy tepertôs, pörköltös zsír). A kedvencem pedig egy sajt, amit eddig nem ismertem. Fokhagymás-petrezselymes lágy sajt. Elképesztô finom. Ó igen, majdnem elfelejtettem, hogy nekem külön is küldött ajándékokat Filipe anyukája. Csupa olyan dolgot, ami már évek óta áll a szekrényben náluk. Az egyik egy bôr táska, amivel semmi gond nincsen, középkorú nôknek tökéletes, úgyhogy ezt megkapja majd az anyukám. Viszont a másik "dolog", na az kemény dió. Egy földig érô (igen, nem hosszú, hanem konkrétan bokáig ér) fekete bôrkabát, amit elöl végig a szegélyek mentén nyúlszôr díszít. Amikor megláttam, kétség kívül nem jutottam szóhoz. Filipe elsôre azt mondta, hogy jaj nem is olyan borzalmas. Mondtam neki, hogy igen, 90 év felett egész csinos viselet lehet. Aztán megnézte ô is még egyszer és mondta, hogy majd eladja ebay-en, na de kérdem én kinek?! Végül ez is megoldódott, mert elmondta az anyukájának, hogy neki nem tetszik ez a kabát és kész. Szóval hazaviszi majd karácsonykor és megint áll majd a szekrényben. Tia-tól pedig kaptam egy könnycsepp alakú, bálna csontból készült fülbevalót és medálokat. Na ezeknek tényleg ôszintén örültem.