2014. szeptember 9.

days of our lives

A hétvégén voltunk egy kétnapos új fesztiválon, a Festival F-en Faro óvárosában. Igazság szerint, ha nem vettem volna meg elővételben a jegyeket, biztos otthon maradunk. A fesztiválon meglátszott, hogy első rendezvény, de hangulatos volt. Egyetlen fellépőt ismertem csak, Miguel Araújo-t. A hétvége fennmaradó részét pedig a teraszunkon töltöttem, az új és szuperolcsó napágyunkban. A korlátra vett műanyag bambusz pedig minden centet megért. Azóta folyton kint eszünk, és napágyban ülve még előadást készíteni is élvezet. Az a tervem, hogy a szakdolgozatokat is itt írom meg. (Most is itt hesszelek, van net a teraszon, yeah!) Bele kell húznom, mert reggel és este már le szokott hűlni a levegő. Hová lett a nyár?


A mozgás pedig fantasztikus. Nekem ez egy teljesen új örömforrás. Már harmadik hete járok edzésre és imádom. Sokkal aktívabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, na. A két edzés közötti napokban pedig kellemesen sajog az izomláztól az egész testem. Az edző srácot nagyon kedvelem, szuper órákat tart. Mindig szem előtt tartja, hogy gond van a térdemmel, és úgy adja ki nekem a feladatokat. Kezdek kicsit függő lenni, Most is azt érzem, hogy tökjó lenne holnap is menni.  

A hetekben írtam egy egész bejegyzést arról, hogy még nem állok készen az anyaságra, és hogy megijedtem. Az a helyzet, hogy ezek a gondolatok egy szempillantás alatt eltűntek ma, amikor egy négy napos babát vizsgáltam. Annyira szeretem a munkám. Azt hogy egy nap alatt újszülöttel, kismamával, középkorúval, kamasszal, és 94 éves bácsival is foglalkozom. Persze tegnap még azon sírtam Filipének, hogy nem akarok többé orvos lenni. Ilyen ez.